Párizs polgármestere, Étienne Boileau már 1254-ben kiadja a különböző mesterségekre vonatkozó szabályok gyűjteményét (Le livre des Metiers de Paris), amelyben először történik említés „ládásokról”, már kifejezetten bútort készítő mesteremberekről, az ácsoktól törvényesen elvált, már asztalosnak nevezett mesterek önálló céhalapítására itt is csak 1371-ben kerül sor.

Említésre méltó, hogy az 1330-as években Liege-ben magyar ácsok dolgoznak, akik a termek gerenda mennyezeteit, kapuit és ajtóit készítik. V. Orbán, az Avignonból visszatérő római pápa palotájának „fusterusai” (famunkásai) Andreas Ungarius, Johannes de
Ungria és Michael le Hongre magyar mesterek voltak. Károly Róbert király szolgálatában Lippai Pál még „carpentarius domini regis (király urunk ácsa) volt, Nagy Lajos uralkodása idején 1371-ben Körmöcbányán viszont már asztalos „Tischler Seidlia” működött.

Európában –így Magyarországon is– az ács és az asztalos mesterség különválásának lendületet adott a középkor jelentős technikai vívmánya a fűrészmalom. Az asztalos céhben dolgozó mester ugyanis már fűrészelt deszkával dolgozhatott, amely a tömeges bútor előállítás, a nagyobb produkció alapja volt.

A fűrészt már az ókori egyiptomiak is ismerhették, erre következtethetünk egy Krisztus előtti 1475-ből származó thébai festett reliefből, amely a mestert munka közben, fűrészelve ábrázolja. A korai középkorban, Krisztus után, a 10. század végén Theophilus Presbyter is megemlíti Schedula diversarum artium c. munkájában. Jelenlegi ismereteink szerint legkorábban Normandiában állítottak fel először fűrészmalmot, 1204-ben. Azt is tudjuk, hogy a Magyarországon is járt francia építész Villard de Honnecourt is ismerhette
azt, hiszen vázlatkönyvében szerepel egy vízikerékkel hajtott fűrészmalom rajza 1235 körül. Augsburgban 1322-ből, Magyarországon, Németprónán 1393-ból vannak adatok fűrészmalom létezéséről.

Az asztalos céhben dolgozó mester másik emblémája a fűrész mellett a gyalu. Ezzel a szerszámmal ugyanis a fűrészmalomban előállított szabályos méretű deszkát egyenletes felületűvé tehették az asztalosok. A gyalu is ókori eredetű, Spártában például nem volt szabad használni, mert azzal igényes bútort lehet készíteni, ami elpuhuláshoz vezet.

A fűrésszel és a gyaluval munkálkodó céhbeli mester az asztalos mester.